Még hosszabb címsor az AdWords hirdetésekben

Nagyon úgy tűnik, hogy amikor a hirdetés első sorát a címsor mellett jeleníti meg  az AdWords annak folytatásaként, már nem csak az első sort használja fel, hanem a második sort is:

Ez bizony barátok között is 43 karakter szóközzel, ponttal együtt
Ez bizony barátok között is 43 karakter szóközzel, ponttal együtt

Korábban már írtam arról, hogy ha egy hirdetési szöveg első sorát mondatvégi írásjellel zárunk, akkor ennek hatására a kereső találati listáján a felső, kiemelt sávban ez a sor a címsor folytatásaként jelenik meg, megnövelve ezzel lényegében  a címsor hosszát.

Gyanús volt már egy ideje, de most leszámoltam, a fenti hirdetési szövegben bizony 43 karakter van a kötőjel után a szóközökkel és ponttal együtt. Mivel a hirdetés szövegének két sora egyenként maximum 35 karakter lehet, ezért itt arról van gondolom szó, hogy ha a mondatvégi írásjel a második sorban jelenik meg, akkor a címsor mellé kerül az első sor, valamint a második sor a mondatvégi jelig (pont, felkiáltójel, kérdőjel).

Ennek is nyilván van egy limitje, az eddig tesztjeim alapján ez valahol annál a 68 karakternél van, amit a domain név címsorban történő megjelenítésénél említettek.

“Még hosszabb címsor az AdWords hirdetésekben” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ezt már én is tapasztaltam korábban, és nem tudtam hova tenni, hogy mitől lehet, mivel akkor csak egy konkrét hirdetésnél tudtam ezt előcsalni.
    Nem tudom,hogy jó-e ez, vagy hova vezet.
    Az ilyen típusú hirdetéseinket egytől egyig átírtuk első sorvégis pontosra, aztán most a végén itt kiderül, hogy “kár” volt, mert amik voltak is tudnak majd ilyet produkálni…

    Válasz
  2. Igen, bennem is ilyen érzést keltett.

    Órákat, esetleg napokat melózik az ember, hogy kihasználjon minél több mindent, amit a konkurens hirdetők nem, aztán ilyenkor úgy érzem, tölthettem volna mással is az időt 🙂

    Válasz

Szólj hozzá!

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.