Jelentésközpont: ilyen volt, ilyen lett

Most aztán már tényleg nagyon közel az idő, hogy végleg megszűnjön a Jelentésközpont 🙂 Akik az elmúlt év során regisztráltak a rendszerbe, azok talán nem is használták már, mivel a legtöbb adat rögtön elérhető a Kampányok lapon, régi motorosoknak viszont jól jöhet egy összefoglaló, merre is keressék mostantól a különféle jelentéseket, letölthetőséget, korábban elmentett jelentéseket.

Korábban azt ígértem, hogy átnézzük külön-külön, milyen jelentések is érhetőek el a régi és új felületen. Nos, nem maradt ez el, csak az elmúlt hónapban picit “átköltöztem” az Inside AdWords Magyarország blogra, ahol vendégbejegyzés formájában kezdtem el a cikksorozatot bemutatni a szélesebb közönségnek.

Ebben a bejegyzésben most csak összefoglalnám, miről is volt eddig szó.

Bevezetés, szűrők, oszlopok

A cikksorozat első részében megtudhatjuk, a Jelentésközpontban használható szűrési lehetőségek, az oszlopok ki-be kapcsolásának lehetősége hol is található meg a Kampányok lap kezelése során. Mind a szűrés, mind a megjelenítendő oszlopok kezelése közelebb kerül a kampánykezeléshez. A megjelenő statisztikai táblázatok felett könnyedén szűkíthetjük a listázott sorokat többféle szempont szerint, valamint olyan finomságok megjelenítését is bekapcsolhatjuk, mint az ún. első oldali ajánlatbecslés, vagy a sokat emlegetett minőségi mutató.

Keresési kifejezések jelentése

Akik a keresőben hirdetnek, azok számára alapvető jelentésről szól a keresési kifejezések megjelenítése. Megismerhetjük a felhasználók keresési szokásait, azt, hogy pontosan milyen szavakat, milyen szórenddel írnak be a keresőbe, amikor eljutnak weboldalunkra egy-egy klikkeléssel.

A cikkben visszanyúltam néhány korábbi bejegyzésemhez a témában, ahol már szó volt a minőségi mutató mélyebb vizsgálatáról, csak épp aktualizáltabb formában (pici széljegyzet: egyébként ezért nem szoktam az engem megkereső embereknek különféle AdWords könyvek megvásárlását ajánlani: egyszerűen van, hogy hetek, hónapok alatt változik meg teljesen egy-egy felület, ablak, amit egy könyvben nehéz lekövetni).

Hirdetések teljesítménye

Sokan, főleg kezdő AdWords felhasználók nem használják ki a lehetőséget, hogy egyszerre több hirdetés közül válasszon a rendszer, amikor egy kulcsszóhoz hirdetést kell megjeleníteni. Erre is felhívom a figyelmet a hirdetések teljesítményéről szóló bejegyzésben. Szó esik a hirdetésrotációról, amit szintén sokan félreértelmeznek, de talán most már más szemmel néznek majd erre a funkcióra is 🙂

Folytatása következik…

Szólj hozzá!

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.