AdWords egyszerű kampány tervezési segédlet

Kisebb kampányok tervezésénél is hasznos segédeszköz az AdWords Szerkesztő (AdWords Editor), azonban kezdők számára talán túl nagy falat első nekifutásra és ami még fontosabb, nem vezeti szerintem kellőképpen a szűz kezet egy kampány létrehozásának lépésein.

Összeállítottam egy Google táblázatot, amelynek segítségével azoknak szeretnék segíteni, akik alapvetően kezdő szinten, akár csak most kezdenek ismerkedni a rendszerrel és szeretnének olyan fiók szerkezetet létrehozni, amely már első nekifutásra is kellően strukturált, jól csoportosított.

Határozottan nem A Módszert kínálom, nem az egyetlen és ultimate megoldást. Nem írom le, hogy “egyik barátom megnézte és azt mondta: neked elment az eszed, ha ilyen infóanyagot csak úgy ingyen osztogatsz” (illetve most leírtam, de persze nem igaz :-)) és nem fogok e-mail címet kérni, hogy letölthesd, mert ez nem (sem) Biblia, csak egy segédanyag, egyfajta megközelítés, ami véleményem szerint segít optimálisabb AdWords kampányt elindítani.

Nézzük most meg lépésről lépésre, hogyan kell használni.

Tovább olvasom »AdWords egyszerű kampány tervezési segédlet

Hogyan hirdessünk, vagy éppen hogyan ne

Többször hallottam már a kérdést: hogyan hirdessünk AdWordsben. Néha egyszerűbb bemutatni, hogyan ne. Pontosabban hogyan nem javasolt, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy nem vezet jóhoz. Nem akarok Ádámtól-Évától elindulni, inkább csak rámutatni néhány lehetséges problémára egy konkrét esetben.

Szerelőt kerestem egy franciaágyhoz…

Tovább olvasom »Hogyan hirdessünk, vagy éppen hogyan ne

Intelligens CPC – más úton a konverzió optimalizálás felé

Új ajánlattételi lehetőség jelent meg az AdWords felületén, amellyel automatizáltabban tehetjük meg az egy kattintásra vonatkozó ajánlatunkat (CPC – Cost Per Click) az általunk használt kulcsszavakra. Az ún. Intelligens CPC ajánlattétel sok tekintetben emlékeztet a konverzió optimalizálóra, azonban annál lazább kritériumokkal dolgozik, és más szemszögből közelíti meg a megtérülés (ROI) optimalizálását, finomhangolását.

Tovább olvasom »Intelligens CPC – más úton a konverzió optimalizálás felé

Átkattintási arány vs. konverziók

Nem győzöm hangsúlyozni a konverziókövetés fontosságát úgy az AdWords-ben, mint a webanalítikai rendszerekben. Sajnos nem minden területen lehet megfelelően alkalmazni, mert ha például egy szolgáltatást hirdetünk, ahol jellemzően telefon jelentkeznek be és keresnek fel minket személyesen, akkor nehéz döntés, hogy vajon el lehet-e tüntetni a telefonszámot a weboldalról, hogy ezzel is egy kapcsolat űrlap kitöltésére ösztönözzük a látogatót (és ezzel mérhetőbbé váljon a konverziók száma). A válasz szerintem egyértelműen nem.

Akiknél viszont online értékesítés folyik, ott mindenképpen hasznos, sőt kötelező funkció. Ilyenkor célszerű elszakadni a “minél több látogató” vagy a “minél jobb átkattintási arány” hajszolásától. Elsőre nehéz lehet, de idővel belejön az ember. Előfordulhat ugyanis, hogy egy alacsonyabb átkattintási arányú hirdetésből származik a legtöbb bevétel, konverzió.

Tovább olvasom »Átkattintási arány vs. konverziók

Kampány optimalizálás: negatív kulcsszó, kizáró kulcsszó

Legutóbb arról írtam, hogyan célszerű rendszerezni weboldalunkat és ezzel párhuzamosan AdWords kampányainkat. A kampány optimalizálás során első sorban arra törekszünk, hogy úgy alakítsuk át költségeinket, hogy azokat hatékonyabban használjuk ki, adott esetben jobban térüljön meg. Többször tapasztaltam már, hogy kevesen használják a negatív kulcsszavakat, így ma ezzel a témakörrel ismertetem meg a kezdő AdWords felhasználókat.

Tovább olvasom »Kampány optimalizálás: negatív kulcsszó, kizáró kulcsszó

Kampány optimalizálás: rendszerezz, csoportosíts, ellenőrizz!

Több AdWords fiók áttekintésekor tapasztaltam már, hogy nem nagyon használják ki az AdWords fiókok szerkezeti lehetőségeit. Többnyire 1-2 hirdetéscsoportot látok témában eltérő kulcsszavakkal egy listában. Az csak további problémát jelenthet, ha egyszerűen az általános egyezéssel indulnak. Persze, el lehet indulni vele, fel lehet vele térképezni további kulcsszó ötleteket, azonban hosszú távon nem biztos, hogy szerencsés egy-egy szóból álló kulcsszavaknál.

Mostani cikkemmel azok számára szeretnék néhány gyakorlati tanácsot adni, akik kisebb AdWords kampányokkal már dolgoznak a keresőben, első sorban kezdő szinten, mert ez még csak a kezdet és nem a vég… 🙂

Tovább olvasom »Kampány optimalizálás: rendszerezz, csoportosíts, ellenőrizz!

Expanded Broad Match: a nagyon általános egyezés – 2. rész

Az első részben megtanultuk, hogy a kulcsszavakat különféle illesztési szabályokkal tudjuk alkalmazni hirdetécsoportjaink kulcsszó listájában. Megnéztük, hogy az Általános egyezés milyen lehetséges megjelenéseket eredményez, amelyből most kiemelném a szinonimákat és a rendszer szerint hasonló, releváns kifejezéseket. Nézzük most meg, milyen furcsa anomáliákat eredményezhet az Általános egyezés, miként viheti el pénzünket a rossz irányba.

Tovább olvasom »Expanded Broad Match: a nagyon általános egyezés – 2. rész

Expanded Broad Match: a nagyon általános egyezés – 1. rész

Nézzük meg egy kicsit közelebbről, hogyan is működik az AdWordsben az Általános egyezés, amelyről talán sok hirdető nem is tud, vagy nem ismeri kellőképpen. Nézzük meg, mit is kell tudni erről az egyre tágabb értelemben vett általánosságról ahhoz, hogy javítani tudjuk kampányaink teljesítményén.

Tovább olvasom »Expanded Broad Match: a nagyon általános egyezés – 1. rész