Hirdetések webhelylinkjei most már mindenkinek

Május közepén kerültek elő olyan képernyőképek, amelyeken a tavaly novemberben bevezetésre került hirdetések webhelylinkjei jelentek meg kompaktabb, egysoros formában nem csak az első pozícióban, hanem alacsonyabb helyeken is.

Szerencsére az akkori tesztek meggyőzték az AdWords fejlesztőit arról, hogy érdemes megtartani és mindenki számára elérhetővé tenni a funkció ezen lazább korlátokkal működő változatát.

Tovább olvasom »Hirdetések webhelylinkjei most már mindenkinek

Nyugdíjba vonul a Jelentésközpont (illetve átalakul)

Újabb eleme alakul át az AdWords kezelőfelületnek, amely még a tavaly bevezetett új kezelőfelület előtti időkből “maradt ránk”: a Jelentésközpont lényegében eltűnik, a helyét a Kampányok lapon már most is elérhető, közvetlenül futtatható jelentések veszik át.

Tovább olvasom »Nyugdíjba vonul a Jelentésközpont (illetve átalakul)

Átkattintási arány vs. konverziók

Nem győzöm hangsúlyozni a konverziókövetés fontosságát úgy az AdWords-ben, mint a webanalítikai rendszerekben. Sajnos nem minden területen lehet megfelelően alkalmazni, mert ha például egy szolgáltatást hirdetünk, ahol jellemzően telefon jelentkeznek be és keresnek fel minket személyesen, akkor nehéz döntés, hogy vajon el lehet-e tüntetni a telefonszámot a weboldalról, hogy ezzel is egy kapcsolat űrlap kitöltésére ösztönözzük a látogatót (és ezzel mérhetőbbé váljon a konverziók száma). A válasz szerintem egyértelműen nem.

Akiknél viszont online értékesítés folyik, ott mindenképpen hasznos, sőt kötelező funkció. Ilyenkor célszerű elszakadni a “minél több látogató” vagy a “minél jobb átkattintási arány” hajszolásától. Elsőre nehéz lehet, de idővel belejön az ember. Előfordulhat ugyanis, hogy egy alacsonyabb átkattintási arányú hirdetésből származik a legtöbb bevétel, konverzió.

Tovább olvasom »Átkattintási arány vs. konverziók

Új számlázás oldal az AdWords kezelőfelületen – US beta

Mostanság több béta teszt is elindult az AdWords rendszerében, ahol jelenleg “az Egyesült Államokban hirdetők kisebb csoportja számára” váltak elérhetővé olyan fejlesztések, mint például a nemrégiben bemutatott AdWords Kampány Kísérletek. Egy másik ilyen fejlesztés a Számlázási összesítő átalakítása.

Tovább olvasom »Új számlázás oldal az AdWords kezelőfelületen – US beta

AdWords ismert problémák: webhelyek és kategóriák kizárása eszköz pontatlan adatokat mutat

Időről időre célszerű ránézni az AdWords Known Issues oldalra, ahol az üzemeltetők számára is ismert problémákat sorolják fel. Ezekről tehát tudnak, vagyis a probléma felderítésén már dolgoznak.

Jelen állás szerint a tartalmi hálózaton hirdetők számára pontatlan statisztikai adatokat jelenít meg a rendszer a webhelyek és kategóriák kizárása eszközben a konverziós adatokat leszámítva.

Tovább olvasom »AdWords ismert problémák: webhelyek és kategóriák kizárása eszköz pontatlan adatokat mutat

AdWords kampány kísérletek – US beta

Új béta funkciót indított el a Google AdWords egyelőre csak az Egyesült Államokban hirdetők számára: az új AdWords Campaign Experiments, magyar honosításban talán AdWords kampány kísérletek lényege, hogy úgy tesztelhetjük kampányaink bizonyos módosításait, úgy értékelhetjük ki azok hatását, eredményét, hogy ugyanazt az időszakot elemezzük.

Tovább olvasom »AdWords kampány kísérletek – US beta